A Cica csoport vidám, 3-7 éves gyermekek csoportja. Csoportunk két helyiségből áll: a csoportszoba és az előtér átalakításával létrehozott babaszoba. Ez elősegíti az elvonulást, a kisebb csoportban történő babázást, sütést, főzést, nyugodt helyen történő könyvnézegetést. A csoportszobában két szőnyegen van lehetőség építkezésre, az asztaloknál társasjátékozásra, rajzolásra, a napi alkotó tevékenységekre. A gyermekek játékai nyitott polcokon, mindenki számára elérhető helyen vannak. Minden korosztálynak biztosítjuk a gyermekek számára legfontosabbnak tartott tevékenységet, a játékot. Számtalan, a gyermekek fejlesztését segítő játékunk van. Mindkét pedagógus vallja, hogy együttes felfedezéssel, tapasztalatszerzéssel lehet a gyermekek ismereteit játékos módon bővíteni. Ennek érdekében tapasztalatokat gyűjtünk a kirándulásokon, sétákon, utazások alkalmával. Sokat mozgunk a szabadban, kihasználjuk az udvar adta lehetőséget, konyhakertet, virágoskertet létesítettünk, gondozzuk azt. Támogatjuk a gyermekek önkifejezési szándékait, a mindennapi kézműveskedés lehetőségének biztosításával. Az óvodai hagyományokon kívül saját hagyományaink is vannak, mint például a nagypapa és a nagymama nap, amely mindig nagy sikert arat, és erősíti a különböző generációk kapcsolatát. Nevelő munkánkat a gyerekek feltétel nélküli szeretetére alapozzuk. A csoportunk állandó lakója Dönci a teknős, fejlődését ellátását a gyerekek nyomon követhetik.